2021. szeptember 19., vasárnap

2021 Prez barlangkutató expedíció

Magyar Barlangkutató expedíció, Abisso Prez 2021 nyara

Új részek a Prez-barlangban.

 
Célhelyszín most sem lehetne más, mint a már megszokott Olaszországi, Kanin térsége. Ezen belül is a Prez barlang rendszere.

 

Mikor az idő összekeveredik......

Még el sem indultunk, de az Erik már lázban égett. Mint minden akciónk előtt, ekkor is tervezgettünk, álmodoztunk, nézegettük a térképet, és a poligont. A következő célunk az S3-lett. Erik annyira rákattant a dologra, hogy otthon amikor beszélt róla, már csukott fülekre talált J Gondolom nem szó szerint, de már biztos hogy az unalomig hajszolta a barlangot.... De ne rohanjunk ennyire előre a „múltba”, inkább nézzük meg, hogy mit hozott nekünk a „jövő”...

 
S3-barlang.                                               Erik.                                  

Annó:

Egykor, mikor elkezdődött a mi kutatásunk a barlangban, még csak egy egyedül álló barlang volt a sok közül. De már akkoriban is sejthető volt, hogy ez nem marad így. Hiszen egy olyan markáns Vetősík mellett húzódik (K-Ny), ami még hozhat meglepetéseket. Aztán elkezdődött valahogyan, de ez majd egy újabb bejegyzést kíván majd meg.... Nagy vonalakban nézve, pár év leforgása alatt sikerült a barlanghoz kötnünk a föld alatt az ET5-barlangot, a Boegán barlangot, és találnunk sok-sok szép kürtőt, meandert, és fosszilis járatot...

Ismét kis csapat indul a Kaninra, hogy egy kimaradt évet bepótoljon, és hogy újabb eredményeket érjen el a Barlangkutatás világában. E. Lacc, G. Erik, B. Norbert /Kinder/, és Én Modor.


2021 08 23 Hétfő.                                                                                               Veszteség, vagy nyereség:

Csúsztunk egy napot, mert sok csapadékot ígért a meteorológia. Eredetileg Vasárnap jöttünk volna... Erik, Lacc, jómagam megérkeztünk Sella Neveába kb 14h-kor. Nagyon jó időt futottunk, csak a Kinder nincs itt. Tanakodtunk kicsit, hogy mi legyen, de úgy döntöttünk, hogy megvárjuk lent, mert Ő még messze van, valahol Szlovéniában. Irány a Tóhoz, és kezdődik a várakozás. De ez már mindegy is, hisz itt vagyunk, és elkezdődött! Éjjel 22h-kor érkezik a Kinder, de mi már alszunk...

Bivakba érkezés

2021 08 24 Kedd.                                                                                Egy nehéz nap a karszton, és alatta:

Ébredés, felmálházás a Gilberti házhoz. Mivel egy kellemes felvonó lift visz minket +750m-el közelebb a célunkhoz, ez nem mondható tragédiának. Sőt ez egy kellemes ringatózás az alattunk elterülő karszt felett. „vajon melyik mélyedés rejti majd a jövő barlangászai számára a bejáratot a Gortani barlangrendszerébe”?

Kilőttük magunkat, a mi kis Űrszondánkkal:

Rövid kávézgatás, és már száguldunk is tovább a Prez-hez. Száguldunk... Hm... Felszíni cuccok, barlangos felszerelés, bivak cucc egy hétre, közcuccok... Szóval csak úgy hasítjuk a Karsztot a két hágón át a barlanghoz. Délután 13h-ra el is érjük a bejáratot. Tanakodás, kajálás, indulás a Bivakba. Menet közben azért hogy ne legyen annyira egyszerű, Lacc átszerelte a 100-as aknát. Ezt elég rosszul tűrtük, de a végeredmény mindenképpen pozitív lett. Így játható a barlang ezen része akkor is, ha fent esik az eső. Fél kilencre el is érjük leendő otthonunkat az elkövetkező egy hétre. Az eddig oly szomorúan árválkodó sátrunk, és a luxust idéző csapunk /Pár éve sikerült bevezetnünk a vizet a Bivakba. Lehoztunk 12m slagot, és egy kerti csapot. Nem kapunk nagy víz hozamot, de azt a sátorból elérve adja. Nagyjából 10 percenként összejön 0,5l./ most egy kissé vidámabban kacsint ránk.. Rendbe rakjuk kicsit a sátrat, és a vízvezetéket, és kezdődik is a főzés, és a pálinka ivás J Megbeszéljük a teendőket, és megkezdődik a zónaidős átállításunk. Erre azért van szükség, mert délutánonként várható a helyi Monszun. S ekkor nem szeretnénk rossz helyen lenni. Holnap még szolidan 02-kor kelünk, de a későbbiekben 00-kor fogunk kelni. Visszaérkezés tervezett utolsó időpontja innentől 12h, és alvás 16h-kor!


2021 08 25 Szerda                                                                                                   Vírus az űrszondában...

Lacc nem érzi magát valami fényesen. Valami vírusos sz@rt szedett össze.... Ma a Bivakban marad, reméljük jobban lesz! És ugye egy Bivakban ha van valakinek valamilye, az hamarosan mindenkinek lesz....

Et5-Et6 átjáró meander tetejénél.

Újra tervezés. 3 fővel nehéz, de megszületik a döntés.:

Erik, Kinder kiszerelik az Erik-hidját befelé irányban. Én meg beszerelem az új útvonalat az ET6 foszil felé. Akát hogy is, de középen valamikor majd találkozunk. Ez az új útvonal, amit „tavaly” találtunk nagyjából 1h-t fog könnyíteni a napi menetben.. Így is lett. Minden klappolt is, sőtt még véletlenül találtunk 60m új járatot az ET6-ET5 foszilok között. Eközben a Kinder videózott-fotózott egy későbbi projektünkhöz... Szépen eredményesen elment a nap. Mikorra vissza értünk, a Lacc jobban lett. Mi meg kicsit nem annyira.. 16h. Alvás.


2021 08 26 Csütörtök                                                                           Avagy a kristály tükör meghasad....

Kinder-Lacc térképeznek az ET6-fosszilban, és környékén. Ha valaki már térképezett barlangban, az tudja, hogy milyen át fagyós meló. De a további kutatások szempontjából elengedhetetlen! Hosszú hideg munkanap, kevés mozgással. Úgy kell elképzelni a dolgot; fogsz egy hűtőszekrényt otthon, és kinyitod az ajtaját. Hideg jön ki belőle ugye? Na akkor még lejjebb tekered a hőfokot, kb 4c-ra, a 7c-ról. Majd befekszel, és az egészet megspékeled egy ventilátorral. Na abban fekszel, hasalsz, időnként arrább mászol 6-8h-át! Hát valami hasonló... Szóval feltérképezték a dolgokat! Szerintem ez az elfoglaltság a leg megterhelőbb az egész barlangászat során!

Térképezés.                                                          Tihany mászása.

Erikkel ketten pedig neki mentünk újra a Tihany nagy kürtőjének, hogy most már aztán felmászunk. Jelenleg a mászás kb 20m-el van a vélhető teteje alatt. Reménykedtünk, hogy amikor elétjük a tetejét találunk egy nagy tágas járatot. Hiszen itt nagyon nagy vizek jönnek időről-időre... Fúrás, fúrás, fúrás... De nincs egyértelmű irány. Már fent vagyunk a tetejében, és össze zárult felettünk járhatatlanra. Lehet hogy tágítgatással feljebb, beljebb lehetne jutni pár métert, de ez nem biztos. Vissza ereszkedve egy kicsit, talán fel lehetne menni. De ez a hely túl közel van a vizes részhez. Ha itt mászás közben jön a víz.... Szóval feladtuk! Majd egyszer az Olaszok talán beereszkednek. Vagy majd mi kötjük vissza a járatot... Vissza a Bivakba. Ekkor kiderül, hogy az Erik csizmája nem hogy kilukadt, de le vált a talpa!!!! pffffff, és ez most nem a PF....


2021 08 27 Péntek                                                                                                           MászásJ ásásJ:

Lacc ma is a Bivakban marad, hogy Erik mozoghasson. Hármasban indultunk áttörni a North Facet. Két mászást néztünk ki.: A rövidebbnek tűnővel kezdtünk. 3 fúrás, és egy kis omladékos termecskébe jutottunk. Itt mivel az omladékra nem akartunk lépni kellett még fúrni 3-at a falba, hogy kiderüljön mi van felettünk. De sajnos további omladék zárja el az átjutás lehetőségét. Az omladék a 20kg-6000kg-ig változik. Ürge odu...

Mászás 

Másik mászás jobbnak tűnik, és nagyjából irányban ugyan az lehet, csak itt eleve fellátunk 30m-t. Megkezdődik a mászás. Én mászok, Kinder biztosít, Erik forgat.. Mivel a mászás egy elég aktív vízfolyásban vezet fel, ezért attól megpróbáltam tartani bizonyos távolságot. Próbáltam úgy 4-5m-el távolabb maradni tőle. Nem mintha ez egy nagy víz betöréskor érne valamit, de legalább az illúzió megvan... Aztán elfogyott a vas, és megkértem Eriket, hogy szerelje ki alattam a vasakat, és hozza fel. Így legalább Ő is mozog majd kicsit. Meg is történt a felső kettős stand, és elindult a kiszerelés alattam. Már majdnem fent volt nálam, amikor valami változást hallottam a víz hangjában, és megkértem Eriket, hogy kurva gyorsan menjen le.... Aztán én is le ereszkedtem, de a víz nem érkezett meg szerencsére. Farkast kiáltottam... Eddigre az idő kezdett eljárni felettünk, és már 11h volt. Abba hagytuk a mászást, és elindultunk haza a Bivakba.

Mivel volt még egy kis időnk, neki álltunk, azaz inkább feküdtünk az ET6-ET5 összekötés átásásának. Régen nem éreztem magam ennyire vidámnak, mint ebben a helyzetben. Egyszerre két alagút kezdett felharapódzni az Et6 jelköve felé. Erik tolta a Szervíz-alagutat, Mi meg a Kinderrel a féregjáratunkat a főte vélt hullámai alatt.. Túrtuk mindennel. Kapával, kalapáccsal. Nekem a leg jobban a kézgép jött be. Azzal tudtam jól feszegetni az agyagos homokot.. Végül 40 perc alatt sikerült átjutnunk, és megtörtént az első át gebődés. De Eriknek úgy tűnik nem lesz a kedvence J 8m kuszoda... És a Vidám barakk a Bivakba ért... 

Átásás az Et6 felé..
Bivak élet

Prez mix: végy egy szelet vastag fokhagymát, sózd meg, nyomjál rá Plutóniumos Vasabit. Rágd szét teljesen, és amikor a hatás a maximumon van, igyál rá egy korty pálinkát!

Éjjel megindult a Tihany vízesése, 22h-kor. Ment vagy 2 órán át....

Szitu: Fekszel egy sátorban -400m mélyen, és tőled 12-15m-re megjelenik egy 90m magasról aláhulló vízesés, ami komoly légmozgást is generál!


2021 08 28 Szombat                                                                                  Véletlenek márpedig vannak....:

Várakozás, mert a víz megint dübörög a Tihanyban.. Már majdnem feladtuk a napot, amikor végre észhez tértünk, és elindultunk. Erik csizma probléma miatt ma a Bivakban marad. Mi elindultunk a Halál-zóna felé, ami a leg távolabbi pont körül található a Nort Face-ben. Itt egy nagyon jó irányba mutat ki a Halál-zóna, azaz Észak felé! Míg Laccék elkezdik a zóna feltérképezését, addig én elmegyek a mászáshoz a cuccokért. Mert úgy ítéltük, jelenleg vannak annál jobb helyszínek is. A kötelet a mászásban azért bent hagytuk.. 1 óra alatt sikerült is vissza érnem, és csatlakoztam a térképezéshez. Ezt a zónát a Lacc úgy ítélte meg, hogy már régen nem járja víz. Ezért le értékelte Halálka-zónára J Ezzel én nem biztos hogy egyet értek, de úgy se fogunk erre sokszor járni, tehát ám legyen. Vagy mégis? A zóna végén egy nagyon markáns vetőbe botlottunk. Kelet felé nem lehet benne menni semmit, de Nyugati irányba egy pár métert lehet menni. A vető nagyjából 15cm, és 50cm szélesség között mozog. Gyalogosan sajnos pár méter és elszűkül. Felettünk sík helyen konglomerátum van beszorulva a hasadékba. Szinte fel adtuk a dolgot, hogy itt nem lehet tovább menni, mikor úgy döntöttem, amíg térképeznek addig felmászok. Hátha. És igen, 5m magasan át lehet rajta gebődni. Mondtam a többieknek, hogy szétnézek. Ők, oké. Kb 40m oldalazás után, víz hangjára lettem figyelmes! Bejutottam egy akna talpra, amiben folyamatosan csorog a víz mindenemre. 4m széles alapterületű aknatalp, benne gigászi konglomerátum tömbbel. mellette átlátok tovább a vetőben. „Gyertek utánam, megy tovább!!!” Átjöttek. A kőtömb alatt sikerült simán átbújnunk. És még mindig megy! És ráadásul kissé még szélesebb is a vető, 70cm kb. Megint vagy 50m, és egy mély szakadékká vált a vető alja. A Distó eleinte nem is tudta mérni, aztán valahol a mélységben mégis mért egy -40.st. A kövek amiket bedobtunk ennél sokkal mélyebbről tanúskodtak, azok még bőszen mentek lefelé, tehát nagy az esélye, hogy a mérés falat ért... Nézegettem hogy mit lehet itt tenni, se kötél, se semmi. A szélesség max 1m. Ezen a szintem szintén törős, bemászhatatlan a fal. Akkor ennyi? És ismét fel néztem, amikor feltűnt, hogy ott mászhatóbb. És nem is kell, csak 7-8m hosszban átmászni. Mivel az ember mászási képessége ha kiforrt, akkor mindegy hogy 2m vagy Xm magasan mászik, azt tudja abszolválni. Csak egy kis pszichés hatás ami hátráltatja ekkor az embert. Szerencsére ezeket a dolgokat megtanultam kezelni, így nem is volt annyira vészes. Habár amikor majdnem átértem, elsütöttem a Medvés poént, miszerint ha lesz medve, lesz sz@r is. Megfontolt, de sima travi volt. Megbeszéltük, hogy az aknán túlra nem követnek... A vető még ez után is ment sokat, de halló távolságból tudtunk kommunikálni... Aztán megláttam egy kötelet. Először nem kezdtem örülni, mert 2019-ben egyszer már találtunk egy kötelet, amiről kiderült hogy a mienk... De ez nem a mienk volt! Hozzám közel, nagyjából 1m-re. Kar nyújtásnyira, az alja felbabázva. tőle nem messze egy karbidos banán! S3!!!!! Kiabáltam, hogy megvan! De nem értették, mert messze voltak. Lefényképeztem, és próbáltam megjegyezni a helyszínen látottakat. Szemben jön le a víz, olyan mintha egy meander falán tenné. Alattam 5-7m-re velem szemből folyik a víz, és konglomerátum darabok, tömbök minden felé.. Nagy örömömben, hogy megjelöljem a helyszínt, elhelyeztem egy magyar Sport-szeletet a kötél mellett, száraz területen. Ezt biztosan meglátja majd aki erre ereszkedik az elkövetkező években. Habár lehet hogy ez nem mostanában lesz... Az a lényeg, hogy megvan! Na de pont itt??? Nem gondoltuk volna! Vissza mentem a többiekhez, és együtt örültünk a találásnak! Mutattam a fotókat, és boldogság áradt szét bennünk! Kifelé az elmaradt térképezési pontok is felvételre kerültek, aztán futás vissza Erikhez is a nagy hírrel!

                 


 


Kötél az S3-ban,                                 Karbidos-banán az S3-ban


Visszaérve a Bivakba újra és újra meséltük a dolgot egymásnak. Szinte felfoghatatlan volt az egész. Főleg a térképek alapján érthetetlen, hogyan kerül oda az S3. De ott van. Nincs ott más. Prez-mix!

És álmodoztunk...


2021 08 29 Vasárnap                                                                                                Utolsó lehetőség idén..

Eljött az utolsó munkával tölthető nap a Prezben. Csizma miatt Lacc ismét a Bivakban maradt. Mi pedig elindultunk hogy Erik kimássza a már oly régen nézegetett ET5 nagy akna szemközti ablakába vezető utat. Hamar oda értünk, 1,5h alatt. Erik elkezdte befúrni a majomhidat, ami nagyjából 10-12m lehet. Aztán a 3-nál kiesett a vídia a szárból. Nem baj, van másik! Megy a robot, Erik dolgozik, én nézem, Kinder filmez. „Már belátok, mondja. Még 3 fúrás és bent vagyok!” Aztán fémes csengés, és a fúró lepörög a szárról. Vazze! Eltört a pót fúrószár is L. Végül egy kisseb ereszkedés után sikerült bemásznunk egy ablakkal lejjebb, ugyan oda, ahová a majom-híd menne. 4m*6m*6m termecske, 3 nyílással. És megy a Foszil! Mikor mindhárman beértünk, egyszerre indultunk a felfedezés útján. Ujjra megadatott, de mennyit kapunk? 4,5-6m széles, és változóan 1,3-5m magas foszil. Csodás hullám kagylókkal! Elágazik! Jobbra tartunk.. És a jelenlegi végén, egy akna! A túlfalon pedig folytatódik a foszil? Ezt most nem tudjuk meg, mert se kötél, se vas, se idő. Majd jövőre! Elkezdtük felmérni, de csak poligont vettünk fel róla, és egy sebtében összedobott vázlatot. Az elágazásról kiderült, hogy csak kerülő járat, de az is szép tágas. Így is a mai mérleg +204m, és az akna a végén!




Férfiak álma jelenlegi végénél..


Kértünk, és adatott. Köszönjük Prez! Visszatérve a Bivakba, ismét nagy volt az öröm!

Készülődés a holnap reggeli kimenetre.


2021 08 30 Hétfő                                                                                                             Úton az ég felé....

Szép komótosan kimásztunk a barlangból, de fent az időjárás nem fogadott minket a kegyébe. Szemerkélt az eső, majd esett, és jött a köd. Döntöttünk, ma a DVP-ben alszunk, az elődeinkkel, és az emlékeikkel.....

Az idei expló eredményei:

            Több mint 500m újonnan feltárt járat.

            Az S3 barlang földalatti összekötése a PEB-barlangrendszerünkkel.

 Én kétszer érzékenyültem el idén a barlangban.

      1. mikor sikerült megtalálni az S3-at.

    2. amikor azt láttam, hogy az Erik milyen szépen felnőtt a Prez nehézségeihez. Soha nem fogom elfelejteni, azt amikor először lent volt velünk a bivakban, és milyen    riadt ábrázattal nézett, amikor a Tihanyban dübörgött a víz, és rázta a szele a sátrat....


Többször próbáltam megfogalmazni, hogy most ide mit írjak. De nem tudtam rendesen összerakni a gondolatokat szavakká. Röviden: Mindenkinek köszönöm!!!!!

Fotók: Kinder és Modor

Modor 2021. 09. 19.